(A KELŐ KORONGBA HAJÍTOM…)
(A KELŐ KORONGBA HAJÍTOM…) – József Attila
A kelő korongba hajítom heggyel
Vadbika vörös húsán kalapált gerelyét a fiatal szűznek.
Hirdetés
Most indulsz el, hogy hazavezettesd falaimat –
Változó árnyékaim ittmaradnak elhagyott hűvösében.
Érzed a viharszellőt, az egymáshoz közelre bujtogatót?
A tétetett város előtt bosszúsan köszörűli csorbított szerszámait.
Most indulsz el, hogy új földet találtass magvaidnak –
Kövér gyerek alatt sem törik ott ketté a faág,
Leveleivel fölfogott kötényed ráncait igazítja.
Bontsam-e hát a felhőket magosba érő térdeimről?
Fektessem-e már szivünket egymásra a patak fehérlő kavicsain?
Melledet két domb őrizze kétoldalt,
Gyönge, kifejtett szádat marék érintetlen cseresnye óvja!
1926. márc.
