SZÖKÉS

Most szököm hozzád, mikor a vágyak
Verik a szivem, mint a zivatar.
Most szököm hozzád, mikor az ágyad
Értem vonagló bús testet takar.

Most szököm hozzád. Gázoltan, bénán
Roskadjon más itt nyögõ gond alatt.
Én szököm hozzád és ha elém áll
Ezer ördög és ezer nemszabad.

Rabszolgaláncom foggal széttépem
És neked viszem áldott ékszerül.
Várj, én úrnõm, a park közepében,
Mikor az éj palástja szétterül…

Ezt üzentem én, szegény rabszolga,
De résen állott rabtartóm, az élet.
Szegény testemet végigkorbácsolta
És még szûkebbre fogta rajt a féket.