NÉMASÁG

Itt ülsz, mikéntha másvilági élet
Lakója volnál, búsan, csöndesen.
Fehér kezed forró kezembe
Csak félve habozón veszem.

Amit oly vágyva vágytam elsusogni,
Elhal a vallomás is ajkamon –
És hallgatag szép ajkad beszédét
Varázs alatt csak némán hallgatom.

De nem sajnállak elveszett rímek, ti,
Miket az úton elrebegtem én –
Mert érezem, hogy szótalan szerelmünk
Édes beszéde – legszebb költemény.

BÚS STRÓFÁK

I

Valami fájó ürességet érzek,
Mintha a lelkem szakadt volna ki,
Mintha mitõl már régóta vérzett,
Egyszerre oltná bele valaki.

Valami kinzó bánat ül rajtam,
Mintha egész föld ülne szívemen –
S szinte tudatlan suttogja ajkam:
Elment – s nem látom tán sohasem.

II.

Mit viszesz tõlem? Egész világot;
Imbolygó tûzként lobogó lángot.

Nekem világ volt. Neked – tán semmi.
S mégis – óh nem tudom visszavenni.

III.

Van még sok, amit el nem mondtam –
Csak itt suttogom félálomban.

Aki lesse beszédünk, itt nincs kém –
Ketten vagyunk csak: te, meg én.

Az éjben fénybogár világol
És harang kong valahol távol.

Egy-egy ezüst hang ahogy kicsendül,
Egy könny lepereg szemembül –

S a szót, amit még el nem mondtam,
Suttogom halkan, félálomban.

TIFELÉTEK

Tifelétek is csak oly bús a harangszó
        Meg a madárének –
        Mintha minden este
        Valami elbúsult
        Lelket temetnének?…

Az esteli szellõ ott is olyan, mintha
        Temetõbõl jönne –
        Mintha sóhajtáskép
        Rezdülne, rezegne
        Az estéli csöndbe?

ÕSZ VAN

Õsz van. A zöld, lombos ligetbõl
Csak puszta, zörgõ gally maradt…
Oh visszasírom sokszor, sokszor
Az eltûnt, elszállt szép nyarat.

Ahogy a hûs akácasorban
Kisértelek, én kedvesem –
Csak a nyarat éreztük akkor
S haladtunk szótlan, csöndesen.

Még nem vallottuk meg szerelmünk,
Még akkor nem is tudta más –
De oh köröttünk tisztán szólott
A legékesebb vallomás.

A kis kerítésen kihajlott
Egy-egy kiváncsi rózsafa
Szerelmet ontott rózsák kelyhe,
Madár csicsergõ ajaka.

Csak ép szívemre nem borultál,
Csak ép meg nem csókoltalak –
Oh visszasírom sokszor, sokszor
A csóktalan elszállt nyarat.

VÁRSZ-E?

Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet találkozóra –
Kezed összetéve öledben
        Vársz-e, mondd, engem?

Mikor levél pereg a fáról,
Leszáll a földre sûrû fátyol –
Csillogó könnyel szemedben
        Vársz-e, mondd, engem?