LELKEK CSERÉJE

Egész lelkem kapod a dalban:
Megalázott s királyi gõgös,
Vérig kinzott és mégis szánó,
Magasirató, mást dajkáló,
Hivõ s pogány egy pillanatban,
Vétkes, vágyas és szûzártatlan
Egész lelkem kapod a dalban.

Egész lelkedet add cserébe:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Csak a szemed s az ajkad látom.
Szemedre és ajkadra szálljon
Titok, kívánság, öröm, álom
S amit csak rejt a lelked mélye:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!

A SZÉPSÉGÉNEK ASZKÉTÁJA

A szépségének aszkétája lettem.
Szépség-bolond két szemem megvakítom
S szûzek csapatja úgy megy el mellettem,
Mint vak koldus elõtt, ki zsoltárt mond a hídon.

És ólmot öntök hallgató fülembe,
Mert esti csöndben csókzenére vágyik.
S az éjszaka, ha zeng a szoknyák selyme,
Vakon és süketen egy ájtatost talál itt.

És erõs béklyót csatolok kezemre,
Mert bársony vállat simogatni vágyna.
Erõs béklyóban bünét vezekelje,
Mert nincs oly bársony még, mint az õ fehér válla.

A szépségének aszkétája lettem:
Vak zsoltáros az élet arany-hidján.
És zeng a zsoltár: ó asszony, egyetlen,
Csak egyszer szájamat a szájára szorítnám.

FAUN KESERVE

Este. Irigy fésüpántjából
Kibomlik hullámos haja,
Minthogyha csak szólitana,
Hogy remegõ ujjamra fonjam.

Selyempillák hosszu pihéje
Mikor lassan alámerül,
Álmodva ismeretlenül
Igent mond egy gondolatomra.

Az arca olyan fehérfényes,
Minthogyha hóra süt a nap
És én ott látom magamat
Születõ szûz gondolatában.

Szivébõl piros vércsöpp indul,
Csipkék alatt fut sebesen
S ahol nem rejti csipke sem,
A bõrét felrózsázza értem.

Ideges, szép, fiatal válla
Ha kibukkan a lágy fodorból,
Egy sóhajtással arra gondol,
Hogy: ha én látnám, ha én látnám!

És gõgös és csókvágyó melle,
Fáradt, átlátszó kezei
Nekem akarnak tetszeni,
Mikor langyos vizében babrál.

És az egész pompázó nõ-test
Az éjbe mámorosan zengi:
Tied, tied akarok lenni!
– Csak õ nem hallja, csak õ nem hallja.