HA A FÜGGÖNYT LEERESZTEM

Mi közöm ezekhez
S mi közük nekik hozzám:
Gondolom, mikor sok
Gondatlan arcra nézek.
És mért is hallgatom,
Hogy ezek mit beszélnek.
És mért is engedem,
Hogy fürkésszék az orcám.

Oly messze életem,
Oly messze-messze tõlük,
Mint távoli sziget,
Mely nagy toronyból látszik,
S mint távol dongó-dongás
Remete kunyhójáig:
Ugy hallatszik csak hozzám
Kacajuk s keringõjük.

Ágyamba úgy fekszem,
Mint havas temetõbe.
S mégis itt ébreszt fel
Minden nap új fájásra.
Csak messzirõl csilingel
Egy asszony kacagása –
Oly messze életem,
Oly messze-messze tõle.

Gondolom: ha egyszer
A függönyt leeresztem
És nem húzom fel többet,
Hiába költögetnek,
Hiába csöpp szándékok,
Kis vágyak, kenyértervek.
Gondolom: de jó lesz…

—————————–

És reggel újra kezdem.

ANYAFÖLD

Akáca-sorban nádtetõs viskók;
Mögöttük hitvány szalmarakásba
Hétszûkesztendõ szûk aratása
S mint aszott mellen sárgaréz-ordó
Fityeg a földön pár napraforgó.

Szegény, sovány föld, én anyaföldem
Termõ erõjét, emlõi hamvát
Ur-szeretõi rég learatták
S hogy ne csúfítsa az úri ágyat,
Hitvesül adták hitvány jobbágynak.

Szegény, sovány föld, én anyaföldem,
Kínlódva készül bús aratásra.
Fáj a vetés és fáj a barázda.
Minden nyárvégen gyérebb az asztag.
Eb, aki bánja. Jó a parasztnak.

Barna paraszt áll barázda-szélen
Délibábot lát: messze hevernek
Szûzkövér gulyák, szûzkövér rendek.
Vasizmos öklét utánuk tárja –
S veszi az utját tengerenátra.