Szőke fejecskék

Szőke fejecskék – Dsida Jenő

Az udvar mögötti kocsiszínbe bújnak
már napok óta legszívesebben.
Mert titokzatos tárgyak gubbasztanak ott:
ládák és létrák és kerti lomok
és – egy hatalmas, vén batár.

Tíz éve lehet, hogy utolszor gördült
az udvaron át,
lámpája rozsdalepett,
bőrfala csupa penész,
pedig valaha csuda-parádés volt:
gumirádlis, menyegzői fogat.

Most a kicsi szőkék kúsznak
le s fel a meredek bakon,
naponta százszor.
Nyughatatlan lábacskáik helyét
már egészen fényesre sikálták,
pornak nyoma sincs.
Az üléseket is tisztára törölték,
sűrjen váltva fel egymást:
egyszer az egyik hajt, máskor a másik.

Útjukat állandó szerencse kíséri.
Hogy a legközelebbi torony-e céljuk,
mely a fák koronája fölött idecsillog
vagy Bécs vagy Bukarest,
egyre megy nekik.
Mindig egyforma, páratlan az élvezet.

Néha velük megyek én is.
Már magában az is öröm,
ha találékony játékszeszélyük és vidám
ostorpattogtatásuk elragadhat.
És nekik is újszerű kocsizás ez,
újszerű utazás apjukkal a hátsó ülésen
ügetni és nyargalni,
ügetni és nyargalni – –
Hé-hopp! Félre az útból!