Rettenetes virágének
Rettenetes virágének – Dsida Jenő
Elmentem otthonról
lidérc-szót hallgatni.
Elmentem otthonról
kalmárral alkudni.
Elmentem otthonról
idegen lyány után.
Elmentem otthonról
csütörtök délután.
Géplovon üldöztem
iramlós örömet.
Beértem s örömmel
éltem az örömet.
Kardokat csörtettem,
puskákat sütöttem,
lázadtam, tüzeltem,
vérben is fürödtem.
Csókoltam szájat és
csiklandtam tenyeret.
Kerestem virágot,
kerestem kenyeret.
Ittason csetlettem
imbolygó láng után –
Így telt el a hosszú
csütörtök délután.
Csütörtök éjjelre
csak hazanyitottam,
hogy melléd lopóddzam
szégyennel, titokban.
Koszorúd küszöbön…
– No mi az? No mi az?
Kezedet megfogom:
Hideg az, hideg az.
Fejed a párnáról
padlóig lebágyadt,
iszamos aludt vér
tócsázza az ágyat.
Gyilkos járt tenálad
elvoltom idején.
Mért nem is tértem meg
napszállat idején?
Verseim, verseim
elállnak meredten.
Elhagytam, s elhagyott,
akit én szerettem…
Négybevágott szívét
örökké foldozom.
Vérét a kezemen
örökké hordozom.
1932