Kaláka

Kaláka – Dsida Jenő

          Hét leányok fonnak, fonnak, hét leányok sírdogálnak.

          Vén hegedős húrba zöndít; ablak alatt szél üvölt.

          Hét leányok fonnak, fonnak, fejlik a szál a puzsalyról és a
lelkük a puzsaly. S mind sötétebb lesz a szála s könnyük: pergő
gyöngysorok.

          Vén hegedős dalra zendít; ablak alatt szél üvölt.

          – Volt egyszer hét ifjú legény, szívük tiszta, szemük fénylő,
hajuk, mint a holló tolla, foguk, mint a gyöngyfüzér.

          Kezük alatt szállt az eke, pacsirtákkal versenyeztek s
barázdájuk, mit szántottak, egy világot vett körül.

          Volt egyszer hét ifjú legény és hét hulla lett belőlük, senki
őket nem ölelte, csókaszőrrel csókolóztak s varjak ültek a szivükre.

          A hét puzsaly zümmög, zömmög, hét leányok sírdogálnak.

          S a vén hegedős elhajítja zengő szerszámát, eltemeti arcát s
markába röhög hahotázva.

          Hét lélekről bomlik a szál, hét leányok fonnak, fonnak, egész
éjjel fonnak, fonnak.

          S halványan leli őket a hajnal, mert sohasem lesz készen a fonál.