Ismerkedésem Varus kedvesével
Ismerkedésem Varus kedvesével – Dsida Jenő
Varus barátom elcsipett a fórum
sarkán, hogy bemutassa új szerelmét.
Afféle nőcske, első pillanatra
láttam, de nem rút és nem ostobácska.
Hogy összejöttünk, tarka szóbeszéd közt
előkerült: mi hír Bithyniában,
miképpen éltem én e tartományban,
s vajon zsebemnek volt-e haszna benne?
Elmondtam úgy, amint van: nincs remény rá,
hogy a prétor, vagy bárki, a kiséret,
hízott zsebekkel térjen vissza onnan,
főként mivel galád személy a prétor,
ki fittyet hány, fütyül kiséretére.
„De mégis – mondták -, biztosan szereztél
egynéhány hintó-hordozó legényt, az
magától értetődik.” Én a lánynak
uras szerepben vágytam tetszelegni,
s így válaszoltam: „Már csak jobb sorom volt,
hogy – bár sovány vidékre is vetődtem –
ne tudtam volna nyolc legényt szerezni”.
Pedig nem volt sem ott, sem itt egyetlen
szolgám, ki nyeszlett székem szúkirágta,
törött nyelét nyakába vette volna.
Most szólt a lány, mint az ilyféle nőknél
szokás: „Catullus édes, Serapishoz
hintóznám, kérlek, add kicsit ma kölcsön
szolgáidat!” „Megállj no – szóltam akkor -,
hibásan mondtam azt, hogy ők enyémek,
mert mindmegannyi Cinna cimborámé.
De állításom nem nagy tévedés volt:
övé, enyém, mit számít az valóban?
Így is sajátomként használom őket.
De mily rosszmájú, kínosan pedáns vagy,
hogy el nem nézel egy kis nyelvcsuszamlást!”