Hirdetés

Esti teázás

1 perc olvasás

Esti teázás – Dsida Jenő

Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
          ki fogyton véknyul, mint a hold,
          mert arra gondol, ami volt
          s hunyó tűznél fonnyadva fázik
          és arra gondul, aki holt,
          míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
          magányosan, csendben teázik.

S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.

– Én is teázom, kedvesem… –
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!