Hirdetés

Alszik a bábu

2 perc olvasás

Alszik a bábu – Dsida Jenő

          Halkan… csöndesen… föl ne riaszd! Alszik a bábu… És
elsuhan mellettem kisleányom, ujjait ajkára téve, anyagondtól
felgyulladt orcával és szemében ég az asszonytűz öröklángja, amely
megvéd, gondoz, ápol és szeret…

          Holtan, kis játékéletében, alszik csöppnyi ágyán, parányi
köntösében, csipkegallérkával a nyaka körül, összetett kezekkel:
a bábu alszik.

          És mintha halkabban ketyegne az óra is és az ablakfüggönyök
elfelejtették volna belegyezni az este illatát, mintha a holt madár
is, az ő talapzatán, a csöndet tartaná bezárt csőrében… alszik a
bábu… halkan, föl ne riadjon!

          És karomba kapom kislányomat és sűrű csókokkal számolom a
pillanatokat, leheletem leheletébe fogózik, nézzük szeretettel és
félelemmel a bábut, aki alszik… öntudatlanul alszik…

          – Jaj, ha fölrezzenne, ha sírni kezdene, mert nincsen anyja,
mint minekünk, mert – éhes volna és szomjúhoznék, mert fájna neki
valami, kérne talán ő is, amint mi kérünk: kenyeret, cukrot, meleget,
virágot és ezüstöt… Talán őt is megtépázná a vihar, és könnyei, mint
fájdalomcseppek, hullanának a fehér asztalkára.

          Halkan… csöndesen… Alszik a bábu.

          És elkergetjük a legyet, hogy a szárnyak zizzenése föl ne zavarja.

          – Alszik a bábu.



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!