A Naphoz
A Naphoz – Dsida Jenő
Te, ki szomorú lényegemmel
kezdettől kezdve vagy rokon,
csókold, csókold, csókold meg tűzzel
az én csóktalan homlokom.
Látod, itt állok mindhiába,
kezem sóváran integet –
Mindenkitől csak csókot kérek
és szórom, szórom, kincsemet.
De szeretet-csók nincs szivökben
és tovább mennek hidegen,
s mire kincsem már mind a multé,
minden ember-arc idegen.
Csak Te osztod a csókot mindig,
csak Tőled van, ki lángra kap –
Te a természet ős szerelme,
ujjongó-lelkű, drága Nap.
Bíbor tüzed itt megfehérül,
mint szűzi, havas ormokon;
csak csókold, csókold, csókold tüzzel
az én csóktalan homlokom.
1924. augusztus hó 20-án