Vénusi harc

Van egy harc, amelyben az ellenség deli
     Ifjak ellen titkos fegyverét
emeli,
Titkos fegyverét, mert Márs, a hadak atyja,
     Vért ontó szablyáját ebben nem
forgatja;
Méregben feresztett nyilak nem repdesnek
     Itt, de a vitézek mégis sebbe
esnek;
A vérpatakoknak bár nem hallik zajja,
     A nyögdécselõknek egekig hat
jajja;
Sõt maga Cupidó rózsás ágyon forog,
     Igézõ nézéssel kevélyen
vigyorog,
S mosolygó grácia sétálgatván körûl,
     E deli vitézek seregének örûl.
Mégis szemeikbõl a terhes felhõnek
     Vizéhez hasonló könnyforrások
nõnek.
Csudálatos harc ez, ugyan az embernek
     Szívébe micsodás élû pallost
vernek?
Vénus ez, akinek szeme szivárványa
     A szívbe halálos mérgû nyilat
hánya;
Vénus az, aki, míg vitézeit nézi,
     Égõ szemeivel halálra igézi.
Aki, míg csókjai harmatját öntözi,
     A vitézt rablánccal titkon
megkötözi.
Úgy van, kik a szíren szavára megállnak,
     A tenger elnyelõ örvényébe
szállnak;
Míg Sámsont Délila álommal kínálja,
     A gyilkos kéz alvó szemeit
kivájja.