Töredékek

1

– – – – – – – – – – – – – – – e
– – – – – – – -tisztel õt
– – – barmok miként

– mennek seregenként
– tõlt juhok bégetése,
– méhecskék dolgozása,
A békák kiáltozása.
Mind örömünknek nevelése.

     Egyszóval, a zõld erdõbe
Amit láttunk s a mezõbe,
Mint ugyanannyi grádicsokon.
A mindeneknek okához
S teremtõ fõ Urához
Vezettetett lelkünk azokon.

…hajdani Éden-kertet,
Nézvén a pompás mezõket,
A mi elménkkel képzelhettük.
A világosságot hozó,
Hegyeket megaranyozó
Nap súgárait szemlélhettük.

Láttuk a fûvek hogy nõttek,
Arany színbe õltöztettek
A megért búzák gazdag feje.
Múlattatták szíveinket,
Játszódtatták szemeinket
A természetnek sok színei.

Láttuk a gazdag réteket,
Azon termõ élelmeket
Az igát vonszoló barmoknak,
Bétakartuk sok kincseit,
A mezõknek gyümõlcseit
Hogy hasznukat végyük azoknak.

Mely nagy légyen a bölcsesség
S más minden tökéletesség
A mi hatalmas teremtõnkbe:
Ezen sokféle formába
A természet egy summába
Mind itt terjesztette elõnkbe.

És még a kis fûvecske is,
A legkisebb férgecske is
Annak hathatós jelensége,
Hogy a teremtõ felséges,
Minden dolga dicsõséges,
Megmérhetetlen bõlcsessége.

Óh, milyen boldog az ember,
Kinek hasznot hajt fõld, tenger.
A nap, hold, csillag ragyog érte,
De mégis sok, mint oktalan,
Azt véli, hogy haszontalan,
Ezekhez csak keveset ért el.

A lassú vizek zúgási,
A híves szellõk mozgási
Hogy édesdeden ringathassák
Egymás között vételkednek
És csak abban mesterkednek,
Hogy az embert elaltathassák.

A gyümõlcsfák gyümõlcsei,
A mezõknek sok kincsei
Hogy nekie hasznot hajtsanak.
Már ha tudnák jó elõre
– – – – – – – – – – – – – – –

2

Szerelmem pompásabb sírt nem talál.
Itt legyek én elfedve, elrejtve.
Ti mohos kõszálak, érzékenyedek,
Ha a szép szíve nem indúl.
Bévésem nevét a szirtbe.
Hadd fújjanak belé a szelek,
Hadd lássa meg az útazó.
Azt kell szeretnem, aki nincs,
És mégis kell szeretnem.
Így járt Narcissus.
De én õt mégis szeretem,
Mert hogy lehetne nem szeretni.
Ti folyóvizek, ti szép vidék,
Szívemet néked elküldeném.
De kell még a hazának,
Te azt kebledbe temetnéd,
S míg olvadoznál,
De mégis a te neved marad rajta.
S óh! háládatlan, akkor mit mondasz?
Közel vagy, mégsem láthatlak.
Mert meghalnék.
Megháborítnálak
Még kétszáz esztendõ múlva is látja az útazó, és
A hazafi elsóhajt s a poéta;
Te addig nyugszol, míg én –
És nevetsz:
Hát nem lettem volna elég gazdag,
Hát lehet-é oly kõszíve…

3

Hajdan dorongok, vasak etc. és Erõ.
Most pénz, por, papiros, Ész.
Botond egy bottal; most nézd,
Egyet kerekít s omlanak az ezer és ezer napi mívei.
Szép palota nemes lakossa, magyar test és szív.
Én ugyan békesség barátja: Rousseau.
Hát a fortia aget et canet? Azért dicsõsége…
Kövessétek, hazafiak! kis ajándék az oltáron.