Hirdetés

Fillishez

Fillishez – Csokonai Vitéz Mihály

     A semmiség örök tavába
Ifjúkorod javát hiába,
Szép húgom! óh ne hánd;
Úgy éld virágit a tavasznak,
Hogy majd ha mellyeden megasznak,
Elveszteket ne bánd.

     Ne higyj a nyájasan mosolygó,
A gráciák kertébe bolygó
Lepkéknek, óh ne higyj!
Ezek csak új rózsákra futnak
És hirtelen vénségre jutnak;
Ne hidd, nem tart ez így.

     Én is neveltem egy virágot,
Kit lopva egy hernyócska rágott,
Emésztvén édesen;
De végre lepke vált belõle,
S újabb virág után elõle
Eltûnt negédesen.

     Óh, mennyi bút láttam miatta!
Már lelkem elcsüggedt alatta,
A szívem öszvetört;
Kedvet haszontalan kerestem
Másutt, mihelyt attól elestem,
Ki édesen gyötört.

     A szép napok hosszak valának,
Az éjszakák nem nyugtatának,
Hogy õ máshoz hajolt,
Szétnéztem és sehol se láttam
Azt, akit oly híven imádtam:
S egész fõld puszta volt.

     Most is, ha foly
könnyhullatásom,
Csupán ez egy vígasztalásom:
Hogy õ a hitszegõ!
A tiszta szívet megvetette,
Ki õtet oly forrón szerette,
S reám méltatlan õ.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!