Egy kétségbe esett maga gyilkosa

Jaj egek! mely szörnyû képzeletek,
Melyeket elmémben hempelygetek.
     Óh, látom Tartarus mély
üregét,
     A feljött árnyékok fergetegét!
Már lelkemig ér a
Pokloknak hóhéra,
     Dárdákkal,
     Fáklyákkal
Veri Megéra!
     Jaj! hová kell lennem?
     Nem lehet pihennem;
          Mely
vesztõ
          Ijjesztõ
     Csata van bennem!
A szép napfény eltûnt;
Az ég, a fõld megszûnt;
Csak nékem kell még látnom ezt a nagy bûnt.
     Óh jóltévõ halál!
     Ki borzasztóm valál,
Jer, karom emelem!
     Itt a megszentelt kés, –
     Tégy jól, jaj, jaj, ne késs,
Óh Fúria! velem.
     Idvez légy, óh Plútó!
     Fogadj el; s nyugtató
Szent kezed ölelem. – –