Egy fösvénynek leírása

Míg Plútó jóságát nem közlé emberrel,
     Addíg meg nem vesztett sokat édes
szerrel,
S mihelyt az Úr õket veré gazdagsággal,
     Bémocskolták éltek sok rút
gonoszsággal.
Mert ebbõl származott az a fösvény elme,
     Amelynek csak a pénz minden
segedelme;
Mert a crézusi kincs a fösvény szentsége,
     Ha pénzt kérnek tõle, mindjárt
van mentsége.
Akármi nagy vétket nem fél vinni végbe,
     Csak hogy bús ládája pénzzel
telhessék be.
Csak hogy pénzt adjanak, rágja a fa héjját,
     Bosszantja az Istent, ha nem éri
célját.
A pénz kívánságát addig el nem únja,
     Míg örökre szemét maga bé nem
húnyja;
A gondtól gyötretik lelke s tetemei,
     Nem esmérnek álmot béesett
szemei.
Leesik lábáról szörnyû rohanással,
     Búsúlt orcájára borúl nagy
sírással,
Ha látja, hogy pénzét viszik a tolvajok;
     Nem bánja, ha testét epesztik sok
bajok.
Így felel a fösvény keserûségébe,
     Mikor gyötrettetik súlyos
inségébe:
Ama boldog idõk, jaj, úgymond, elmúltak,
     Melyekben szegények lábamhoz
borúltak
És tetszésem szerént magokat intézték,
     Mert pénzemért szavam, mint
törvényt, úgy nézték.