Barátomnak

Ilyen dorgálást, barátom,
     Tõled már sokszor hallék,
Hogy magam miért bocsátom
     Úgy el, bár vidor valék?
Mért vagyok most olyan gyáva,
Aki másszor, mint egy páva
     Voltam a felõltözött
     Víg gavallérok között?

Azt is hányod a szememre,
     Hogy most bús, komor vagyok,
És hogy már ifjú létemre
     Mindenemmel felhagyok,
Én, ki másszor a lyánykákat
És egész kompániákat
     Kedveltetni jól tudám. –
     Úgy van: Lillát bírtam ám.

Most pedig már bús kedvébe
     Szívem csak szomorkodik,
Õltözöm csak neglizsébe,
     Két orcám halványodik;
Nem kedvellek társaságot,
Sem leányt, sem cifraságot. –
     Úgy van: Lillát fájlalom. – –
     Óh te, eltûnt angyalom!