Az elmátrónásodott Dóris

     Dóris! míg úgy virágzottál,
Mint egy májusi szép fa,
Bokrétákat ajánlottál
Minden ifjú hajára.

     Én is, más is szaggathattunk
Rólad friss virágokat,
Árnyékod alatt szíhattunk
Újító balzsamokat.

     De virág-hullta szépséged
Hozván már gyümõlcsöket,
Kerûlünk, óh Dóris, téged
S álomtalan csõszödet.

     Már most csak az õ számára
Kell neked virítani;
Kacsi! a más almájára
Számot sem kell tartani.

     A szûz s mátróna a szemnek
Vét más-más tekintetet.
Tavasz van a szerelemnek,
Hideg õsz a tisztelet.

     Hajdan egy pillantásodra
Mint kótogott kebelünk!
Most már komoly virtusodra
Bõlcs fázással ügyelünk.

     Sovány lelkem
titulussal
Bé kell érni néked már.
Kit mindennapos tónussal
Férjed morog, úgyebár?

     Az a boldog kor eszébe
Asszonyságodnak jut-é,
Midõn ledér szerelmébe
Oly sok ifjú tégeté?

     Dóris! Dóris! mit nem tettél
Az én lágy szívembe is.
Mi valál? de mivé lettél
Szent jármod alatt te is!

     Már bút terem barázdáján
Asszonyságod homloka,
Már karcsú nyakad símáján
Hasat ereszt a toka.

     Már, ahol domború voltál,
Lapos vagy és négyszegû:
Olyan állásra hajoltál,
Mint a bõgõ-hegedû.

     Már cédrusa szép testednek
Öles törzsök, nem súgár;
Egy pár narancsa mellyednek
Sárgadinnye-forma már.

     Dóris! Dóris! mivé lettél
Szent jármod alatt te is!
De mit? jaj, akit szerettél,
Hanyatlani kezd az is.

     Én is hanyatlok idõmmel,
És kergetlek tégedet;
Nékem is roskadt erõmmel
Szivem meggémberedett.

     Régi langom ellocsolta
Cipris pajzán gyermeke,
Virgonc kedvem elgázolta,
Csak füstöl szövétneke.

     Elmém is, mely hajdanában
Az égnek tág boltjain
Átlövellt egy minutában
A Pégazus szárnyain.

     Lassodik, s hogy megjárhassa
A szomszédság võlgyeit,
Mankót fog és megolvassa
Minden tippenéseit.

     Most is, hogy tréfás versembe
Játszhatnak még húrjaim,
Az, hogy ti juttok eszembe,
Régi kedves napjaim.

     Sõt, Dóriskám! ha nem volna
Párod, úgy áldjon az ég
Szívem szívedhez hajolna,
S megifjodnám egyszer még.