Az alvó Lilla felett

Nyúgodj csendességgel
     Itten, szép nimfa!
Ládd, mely büszkeséggel
     Véd e boldog fa;

Vágyva árnyékozza
     Téjszín kebledet,
Mely duplán boltozza
     Márvány szívedet.

Két szemed héjjában
     Éltem s holtom áll.
Csendes árnyékában
     Álom s Ámor hál;

Mindkettõ szemedre
     Rózsaláncot fûz;
Nyugodj csak kedvedre.
     Nyugodj, drága szûz!

Szép virágszálocska
     Mind terûlj alá!
Híves árnyékocska,
     Szállj lebegve rá!

Édesítsd nyugalmát,
     Tiszta csergeteg!
Jõjjetek: jutalmát
     Vénus adja meg.

Kis Zefir mellyére
     Csendesen borúlj,
Félfedett csecsére
     Gyenge szárnnyal fújj;

Sõt ha tudsz, lelkébe
     Bújj egészen bé
S tudd meg, hogy fektébe
     Rólam álmod-é?

Nem! – Magam vizsgálom,
     Mit gondol most ott,
Vonj szemére, álom!
     Dupla kárpitot,

Játszodtasd altába
     Kedves képekkel,
Vidd Idáliába,
     Hogy ne keljen fel. –

Mennyi ösvényemben
     A tövisk s haraszt!
Majd ropog mentemben:
     Ámor! szedd fel azt…

Ah, mely édes ízzel
     Alszik kincsem itt! –
Pinty, pacsirta, csízzel…
     Majd felserken… Csitt!