A semminél több valami

Amint beszél Trattner, Patzkó,
     Most jött ki egy istória.
Nem jó benne, mondja Lackó,
     A sok teketória.
Ha semminél több valami,
     Csak probatio calami,
Mind az, ami.

Mért nem fogott hasznosabba,
     Ami volna szükséges,
Nincsen az egész darabba
     Egy vers is idvességes:
Sok vágott nyelvû Mátyás itt,
     Aki olvassa Mátyásit,
Csak, csak ásít.

Mind szerelmes és szúrdaló,
     Sok ostobát megsérte,
Egy-két icce borra-való
     Kár egy tökfõtõl érte;
Jobb volna, addig aludna,
     Vagy verset írni ne tudna,
Ne hazudna. –

Így gúnyolák sok Zoilok
     Érdemidet a porban,
Fel volt húzva mérges nyilok
     Nyelvök végén egysorban,
Melyeket az esztelenek
     Az okosaknak ellenek
Hegyeztenek.

Én pedig a szebb lelkekkel
     Temelletted kikeltem,
És nagy nevednek ezekkel
     Zõld borostyánt szenteltem:
Magam utánad azomba
     A parnassusi templomba
Mentem nyomba.

Verseidrõl azt ítélem,
     S mások is úgy ítélnek,
Hogy azokban együtt vélem
     Egy nagy lelket szemlélnek;
Maga a Csók méltó volna,
     Hogy minden szép rádhajolna,
Megcsókolna.