A poétai felvidúlás

Mit nyájaskodsz, bánat, s akarod magadat
     Kedveltetni? nálam nem éred
célodat.
Retteg engem a bú, s szomorúság kerûl,
     Még a mély bánat is én
körûltem örûl.
Hagyjatok hát békét nekem, óh bánatok,
     Mert nálatok nélkûl mással
múlathatok.
Bár igyekszel nyomni le, mély bánat árja,
     De nem, mert víg öröm a
szívemet járja.
Bár igyék a balsors Erisnek borába.
     Mégis bé nem férhet múzsák
táborába.
Múzsák zabolázzák minden dühösségét,
     S a bánat megtartja hozzájok
hûségét.
Mert Pallás õrzi ezt egész erejével,
     Táplálja ezt Fébus kellemes
tejével.
A múzsák táborát, bánat, meddig rontod,
     Bár kemény erõdet egészen
kiontod,
De nem árthatsz semmit, bármeddig próbálod,
     Az öröm csatáját, tudom, ki nem
állod.
Bár szórja az átkot szomorúság szája,
     Ellene áll néki az öröm
bástyája.