A Pindus

A zõld fákkal ékes Pindusnak tetején
     A múzsák örömmel játszadoznak;
A gyönyörûségnek ezen boldog helyén
     Szomorú bánatok nem lakoznak.
Itt szívet újító citerát pengetnek,
Mellyel minden búkat elkergetnek.
Itt zõld laurusból koszorúkat fonnak;
Melyeket a tudós fõkre vonnak.

Vígságot újító szívek tehát jertek
     A múzsák múlató seregébe,
A komor gondoktól megújulást nyertek
     E gyönyörûségnek mezejébe.
Számkivet innen minden bút Fébus lantja,
Ha tudós újjaival megpattantja,
Önként rabjává lesz a szív Euterpének,
Ha sípjában hangzik ékes ének.

Innen hordja a hír kiterjedt szárnyával
     A bõlcs férfiakat az egekbe,
Az egész világra hangzó trombitával
     Fúvall dicsõséget nagy nevekre.
Így leve sok Flaccus, sok Naso, sok Maro
Dicsõ hirével az égen járó.
Így lettek sokan az élet örökösi,
Akik közt te is vagy, Gyöngyösi.