A mezõ
A mezõ – Csokonai Vitéz Mihály
Ez áldott környéknek termékeny kebele
Hány javával van a természetnek
tele.
Sõt ami egy kedves tárgya a nézõnek,
Hány ékességei vagynak e
mezõnek.
E gyönggyel kirakott mezõn estve, reggel
A madárkák zengõ koncertje
seregel.
E pázsitot, mely zõld köntösét õltözi,
Egy folyóvíz nyájas habjával
öntözi.
Amott egy lejtõs hegy, valamint a deli
Cédrus, magos fejét az égig
emeli.
Ebben van az arany, a fösvény bálványa,
Melyet a természet mély
tömlölcbe hánya.
Másutt, a forrásnál, egy mohos kõszálnak
Töviben a játszó báránykák
ugrálnak.
A juhász köztök áll s hangos furulyáját
Elõvévén, fújja keserves
nótáját.
Itt van a szántó is s mély barázdát forgat,
Amelynek hantjára örömkönnyet
csorgat.
E gyors szántóvetõ fõldének mellette
Egy gazda virágzó kertjét
építette,
Melyben minden táblát a kertésznek keze
Zõld bársony hantokkal körûl
megprémeze.
Hol a laurusok, a hérósi fõnek
Ékes címerei, mosolyogva nõnek.
Északról sok renddel mérész cserfák állnak
S a gyakran kiütõ szél ellen
strázsálnak.
És ha észak mérges szelei omolnak,
Ellenek kiállván, tüzesen
harcolnak.
Valóban egy titkos, de hatalmas kéznek
Remek munkáira itt szemeim
néznek.
