A mezei gyönyörûségrõl

– – – – – – – – – – – – – –
     Jertek a mezõt szemlélni
S azzal az örömmel élni,
Melyet érez csupán a bõlcs szív,
     Jertek a boldog helyekre,
     E szabad mezõségekre,
A napnak áldott világa hív.
     Te pedig, Uram! szívünkbe,
     Munkáid szemlélésünkbe
Egy mennyei hév örömet tõlts,
     Hogy e võlgyben járkálásunk,
     A virág közt múlatásunk
Elõtted kedves légyen és bõlcs,
     Mely kedvesen illatozik,
     Mely kedvesen játszadozik
A nyugati széltõl, minden ág!
     Szívünket mint mulattatja,
     Ah miként csiklandoztatja!
– – – – – – – – – – – – – –