Hirdetés
Hirdetés

A híves estve

A híves estve – Csokonai Vitéz Mihály

Mikor a rekegõ béka béköszönte
A hûs estvén belém ily képzetet önte.
Ah, egek! a világ baját csak nevetem,
Mikor a hûlt fûre testem letehetem,
Amely az ugráló vért meghívesíti,
Mely a gondolkodó elmét megfrissíti.
Ti, az égbõl jövõ kedves lehelletek,
Zefirkék! mellyemre, kérlek, repûljetek.
Itt a szent árnyékban, ah! szép képzeletek;
Mulandó társaim, hadd legyek veletek.
Ah! ti életadó kedves párázatok,
Mely eleven lelket mellyembe adtatok.
Itt a bujálkodó pazér természetnek
A legjobb ízek is, tudom, engedhetnek.
Nézd e hízelkedõ fûvet s szép virágot,
Melyet még semmi szél foga meg nem rágott.
Mely gyenge szárakon állanak mellettem,
Hogy reszketnek, pedig lassan lehellettem.
Nézd e sok színekkel játszi szép sereget,
Mely cifraságával meggyõzi az eget.
Hogyha vetekedni akar Salamonnal,
Királyi pompával meggyõzi azonnal.
Óh, ti életadó híves lehelletek,
Tõlem egy kevéssé még el ne menjetek.
Egy szót csak éppen ezt bízom reátok.
Hozzám minden virág nektárját hozzátok,
Azzal újítsátok heregõ mellemet,
Míg a sûlt virágok sírja el nem temet.
Óh! ti életadó híves lehelletek,
Tõlem egy kevéssé még el ne menjetek,
Itt, az árnyéktoknak szent sátora mellett,
Melyre hív szátok már gyakorta lehellett.
Ti kedves Zefirkék! ti estve magatok
Egy nyugtató sátort keringve fonjatok.
Óh! ti életadó híves lehelletek!
Tõlem egy kevéssé még el ne menjetek.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!