NAGY LAJOS ÉS HUNYADI MÁTYÁS

NAGY LAJOS ÉS HUNYADI MÁTYÁS – Berzsenyi Dániel

Ki vagy te, fényes csillag az ó világ
Sötét ködében? Századok éjjele
     Nyugszik terajtad: mégis égő
          Arculatod közibénk sugárzik.

Ki vagy te, bajnok s rettenetes király,
Gyémántsisakban, mennyei fény között,
     Ki úgy ragyogsz, mint Pharus égő
          Lángja az éjj sivatag homályán?

Corvin, ki héró atyjai nyomdokin
Árpád szerencsés fegyverivel vivott,
     Midőn az országos Dunának
          Partjaiból Helikont idézett.

A bölcs s vitéz kar, mint az idős halál,
Mindenhatóság fegyverivel csatáz:
     Őnéki a bércbástya csak por
          S rózsalevél Boreas kezében.

Két nagy királyunk nyert koszorús nevet
A régiségben: mindenik a szelíd
     Múzsák barátja, s mindeniknek
          Múzsa szelid keze tört borostyánt.

Egy Nagy Lajos bölcs szárnya alatt hazánk
Rómát s Athénét látta felállani,
     Atilla roppant városában
          Mars, tudomány, hatalom virágzott.

S mikor ragyogtak tornyaid, oh Buda!
Felségessebben, mint mikor a dicső
     Király s Apollo tisztelője:
          Bölcs Hunyadink kezein virágzál?

Mint hajdan a nagy Delius oszlopit,
Delphus csudáit napkelet, alkonyat
     Bámulta, s a fáradt szarándok
          Ormai közt iszonyodva állt meg:

Sok messzi ország bölcsei, bajnoki
Jöttek hazánknak látni dicső egét,
     Rémülve nézett a világ ránk
          S nemzeteket tapodó erőnkre.

S egyszerre e nép, mely Hunyadink alatt
A legkevélyebb polcra emelkedett,
     A durvaságban veszni tért, s ment
          Két megutált cseh király kezébe.

Pallás s Apolló nemzik az istenibb
Bölcset s erőssebb bajnoki lelkeket,
     Ők nemzik a Márs pallosával
          Bírni tudó fejedelmi embert.

A durva nép közt sorvad az emberi
Legszebb tehetség, nem születik soha
     Ott Socrates, s nagy Tulliusnak
          Nem szabad ott nemesen buzogni.

Cato temérdek lelke legörbed ott,
Nem áldhat a föld bölcs fejedelmeket,
     Nem támad ott Titus s Trajánus:
          Durva Nerók vasigája büntet.