FOHÁSZKODÁS

FOHÁSZKODÁS – Berzsenyi Dániel

Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
     Léted világít, mint az égő
          Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

A legmagasb menny s aether Uránjai,
Mellyek körülted rendre keringenek,
     A láthatatlan férgek: a te
          Bölcs kezeid remekelt csudái.

Te hoztad e nagy Minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldöked
     Ronthat s teremthet száz világot,
          S a nagy idők folyamit kiméri.

Téged dicsőit a Zenith és Nadír.
A szélveszek bús harca, az égi láng
     Villáma, harmatcsepp, virágszál
          Hirdeti nagy kezed alkotásit.

Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
     S hozzád közelb járulhat, akkor
          Ami után eped, ott eléri.

Addig letörlöm könnyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain,
     A jobb s nemesb lelkeknek útján,
          Merre erőm s inaim vihetnek.

Bizton tekintem mély sirom éjjelét!
Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz,
     Mert a te munkád; ott is elszórt
          Csontjaimat kezeid takarják.