TIZEDIK KIBEN AZ SZERETŐJE HÁLÁDATLANSÁGA ÉS KEMÉNSÉGE FELŐL PANASZOLKODIK

TIZEDIK KIBEN AZ SZERETŐJE HÁLÁDATLANSÁGA ÉS KEMÉNSÉGE FELŐL PANASZOLKODIK – Balassi Bálint

egy Siciliana nótára

1
Valaki azt hiszi, hogy nyerjen
       menyeken és szüzeken
Szerelmével avagy hívséggel,
       az házat rak sík jégen,
Vagy penig héában hord vizet
       rostás edénében,
Avagy hogy verőfént akar
       fogni bolondul kezében.

2
Nem használ minékünk szerelmünk
       nálok, sem könyörgésünk,
Nem esnek rajtunk, bár kínt valljunk,
       sőt nevetkeznek vélünk;
Mely kedves sáskának az harmat,
       úgy nékik is könyvünk,
Sok búnkkal, fáradságunkkal
       tőlök mi csak kínt érdemlünk.

3
Az felgyúladt tűz se gerjedhet
       fűlt kemencében inkább,
Mint én elfáradott, bús szívem,
       ki már nem élhet tovább,
Mert szerelem miatt oly bágyadt,
       nem lehet nyavalyásb,
Mert már, ni, annyira jutott,
       hogy ugyan nem szállhat alább.

4
Mint hogy tiszta vízzel buzog fel
       forrás tiszta kútfőben,
Olyan tisztasággal forrdogál
       szívem nagy szerelmében,
Szolgálja örömest, jóllehet
       csak gyötri szüntelen,
Jókedvvel tűr, szenved, enged,
       csak juthatna jó kedvében.

5
Szerelmemnek de míg mindeddig
       csak az sem volt jutalma,
Hogy valaha nékem kegyesen
       vagy egy szót is szólt volna,
De sőt még ingyen szép személyét
       csak látnom sem hadta,
Csak azért, hogy szerelméért
       szívemet több kínnal bántsa.

6
Mint párduc prédának, kínomnak
       is kegyetlen örvendez,
Háládatlanképpen bűnemben
       gonoszt fizet s bút szerez,
Mosolyog kínomon, mint nagy jón,
       hogy lelkem epedez,
Szerelmében, mint szélvészben,
       látván, hogy szinte úgy evez.

7
Medgyek? már nem tudom, ha látom,
       hogy én el nem hagyhatom,
Noha kínját vallom, de válnom
       tőle nem kívánhatom,
Szeretnem penig azt, ki fáraszt
       sok búval, mi hasznom?
Hát medgyek? ellene vétsek?
       Óh, azt sem lehet, mert szánom.

8
Éljen, inkább éljen, víg légyen,
       valamit mível vélem,
Hogy lelkem érte jár, lássa már,
       légyen kegyelmes nékem,
Esmérje valaha, hogy soha
       egyebet szerelmem
Nálánál, kin életem áll,
       nem követhet, mert ő lelkem.

9
Szerelmére, mint egy szent helyre,
       elmémet, ím, fordítom,
Mint egy áldozatot, magamot,
       abban esmét felgyújtom,
Csak hogy keservemben, már kiben
       régen fekszem, szánjon;
Megszánván, térjen meg hozzám,
       s éngemet megboldogítson!