VÉRIVÓ LEÁNYOK

VÉRIVÓ LEÁNYOK – Babits Mihály

A sápadt, vérivó leányok
keringenek szivem körül;
zsineget fonnak zabolának –
hajrá! a Sátán úgy örül!

Zsineget fonnak zabolának
vacogó fogaim közé –
a legderekabb fiu lesz ma
az ördögé! az ördögé!

És megnyergelnek, megnyargalnak –
milyen gyönyörüség nekem! –
Puha combjuk hideg nyomását
borzongó háttal élvezem.

Borzong a hátam, ing a véknyam,
hol mélyebb ágyékuk tüzell:
jaj mért vagyok velük magamra?
mért hagytál engem, szent Szüz, el?

Egednek kék legét ha színám
s emléked lelkesítne még,
keresztet kennék szemeimre,
s buzgón kiáltanám: «Elég!»

«Elég ti létlen boszorkányok!
vad semmi! vampir-elmerajz!
lelkem tinéktek zárva; nálam
a titkos kulcs; az égi pajzs.»

Mária, elefántcsontbástya,
szivet erősítő kehely,
Mária, győzhetetlen zászló,
mért hagytál, szent Szűz, engem el?