ÚJÉV

ÚJÉV – Babits Mihály

1904. Újév.

Szabad vagyok én! a legszabadabb!
Banyaként a kandallónál
Többé sohasem ülök!
Ihaj! Tyuhaj! fehér a vidék:
Fuj a szél, vágyaim szele:
A szél szárnyán röpülök!

Ropog a zuzmara lábam alatt.
Ihaj! Tyuhaj! fehér a vidék!
Lám most van az újesztendő
– Szabad vagyok én, a legszabadabb!
Szerencsémnek büszke kovácsa,
Parancsomra vár a jövendő.

Mily nagy vagyok én! Isten vagyok!
Imádnak a fák, a bokrok,
bár én rájuk fütyülök –
Fuj a szél, vágyaim szele,
Hajlongnak a fák a bokrok,
de én tovább röpülök.

Ihaj! Tyuhaj! Fehér a vidék!
Lehullt az ég börtön fala!
Belátok a végtelenbe!
Tovább, tovább! Szellő paripám!
Tovább! Túl a csillagokon!
A lét gyomrába kerengj be!

Ott, emberi szem nem látta helyen
ezen az újév éjjelen
táncolnak a boszorkányok.
Az egyik épen szeretőm –
de különben mind szeret engem,
s szebbek, mint földi leányok!

S ma éjjel mind ölelni akar
És mind tüzes! És mind fiatal!
(bár mind van ezres is – évben: –
perc nekik az év és év a perc)
mikor Heraklit volt a nevem
már akkor is értük égtem.

Ihaj! Tyuhaj! Fehér a vidék!
Fuj a szél! Szellőparipám
Lám most van az Újesztendő!
Szeretőim felé sietek!
Mit nékem idő? Isten vagyok!
Parancsomra vár a Jövendő.

                 Nagyvárad, 1909. jan. 1. 1. l.