(MILYEN IDEGES NAPOK!)

(MILYEN IDEGES NAPOK!) – Babits Mihály

1926 és 1930 közt.

Milyen ideges napok! – a levegő zug-zubog.
Óriás fürész-telep! – Árad hideg és meleg.
Hideg szél és meleg nap – sivit, lenget és borzogat.

   Mintha üstökös kél a kegyetlen égen
   vagy itélő ércet emelne kezében
      az utolsó trombitás:
   jajgat a kedves táj és szinte menekül.
   Futnak a, futnak a füvek a szél elül:
      millió láb, egy futás.
   Karjaikat a fák lengetik kapdosva:
   Kutyáktól a város egy veszett zsolozsma,
      lángbaborult ugatás.

Minden fut és mégse fut – menekülne, de nem tud.
Menekül egy hete már – menekül, de helyben áll.
Csak az a csöpp papirlap – száll el amit a por fölkap.

   Mert a holt tárgyak is táncrakelnek szerte,
   mint riadt szellemek egy halottaskertbe’,
      ha dudál a csontdudás.
   S ki söpri szórt porként a vak gondolatot?
   Ki keveri gonosz fürdőként a napot?
      milyen égi uszodás?
   Már kiáltó torkunk zihál és elakad,
   és csupa görcs uszó karunk, az akarat –
      ólomhullám, fulladás…

Valami nagy mennyei – Klytaemnestra keveri.
Csöpp királyok elveszünk – mi is hullámok leszünk.
Nem is hullám, nem hullám – csak nád amit a hullám hány.

   Sürü süket hullám! óh nehéz varázs szél!
   Éled a holt, s holtként hányódik ami él.
      Veti a vak áradás!
   Mint a füvek, mint a füvek, mintha futnánk,
   pedig csak a szél fut és mi nem is tudnánk:
      velünk is a szél csatáz.
   Soha ennyi mozgás, és ilyen bénaság!
   Soha ennyi sereg – de hol a katonák!
      Szólhatsz, szólhatsz, trombitás!

                      Kéziratból megjelent a Magyar Csillagban 1942.