MICSODA FÖSTMÉNY!

MICSODA FÖSTMÉNY! – Babits Mihály

Eső utáni fény, különös fény, mit játszol
oly méla-frissen, égő-hüssen a csillogó utcákon?

Utcákon, utcámon, utcánkon, édes:
szeretem a mi szomorú, szeretem ami fényes.

Mily sűrű, mily nedves színeket csorgat és csönget
az égi ecset, mely sokszor oly sötétre festette életünket!

S innen az emeletről – pici tókat, ingókat, elfutókat,
látom az esernyők selymét s a lakktetejű autókat.

Talán az egész világ most csak ing és elfut és fölkap
az Égbe, mely életestül mind könnyeden csünget és csorgat

engem és téged egy ecsethajszálon s majd újra elmázol
mint a felhőt és tócsát, amit senkise gyászol…

Óh jaj, mi készül itt, térben és időben, micsoda föstmény!
… Eső utáni fény, méla-friss, égő-hűs, különös fény…