Hirdetés

HISZEKEGY

2 perc olvasás

HISZEKEGY – Babits Mihály

Nem hiszek én egy istenben, mert bárhova nézek,
   istent látok, ezert, s nem szomorú a világ.
Egyike gyilkos, a másika áldott, másika részeg,
   egyike zengő ég, másika néma virág.
Mind hatalom, de nem egyenlők az erőre: ha egy int
   gyakran a másik fut: gyakran a másika fél.
Egyike fényes, a másika vak: hogy lenne ez egy mind?
   Semmi az ami csak egy: semmi sem egy, ami él.
Nem hiszem én az egy istent: hiszem az ezer istent:
   azt aki adja a fényt; azt aki adja a dalt:
azt kivel a kin is édes, azt kivel a mocsok is szent;
   Kronost az öreget s Bacchost a fiatalt;
az arany Aphroditét s minden derüs égi mosolygót;
   holdnak szűz erejét, Artemisz enyhe nyilát;
Zeuszt a komor dörgőt s Próteüszt a tengeri bolygót
   és a nyilas napot is, mely a világra kilát.
Gabnaadó bus anyát s lányát, a vidám hazajárót;
   erdei lyányokat is s a fura furtfülü Pánt;
látom amint a Moira köröttem fonja a hálót
   s olykor az Eümenidák vércsepegős szeme bánt.
Élnek az istenek és még érzi hatalmukat egyre
   bárha nem is hisz már bennük a léha világ:
egy isten se szorult a hitre s az emberi kegyre
   egyike zengő ég, másika néma virág.

Hirdetés


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!