CSILLAGOKIG!
CSILLAGOKIG! – Babits Mihály
Ó szomorú téli sötét, te szennyes fekete bársony!
örülök annak a kis résnek a függönyömön,
mert rajta a végtelen Terek mélyébe látni,
csillagokig!
A szomszéd szobákból az Élet örök ritmusa, alvó
kedves életek lélekzése, – ó, ti
meleg Erők titkos munkája, kik jöttök az Idő
fenéktelen mélyeiből!
Élet vagyok én is, meleg erő, – gyűlöljön aki rossz!
Magyar korok mélyeiből, nagyapákon, apákon át
ideértem ahol kilátok a csillagokig,
csillagokig!
Gyűlöljön aki rossz! S szeressen a jó! Mert nem nézek én mást ezután
csak testvértüzek lobogását, nem hallok én mást ezután,
csak testvéréletek ritmusát tér meg idő
fenéktelen mélyeiből!
Aludj, barátom! s építsd erőidet a jövőnek!
Aludj, testvér! ó, bár mind testvérek, emberek, lelkek,
kéz kézben, erőt erő táplálva, mint áram áramot,
törnénk föl csillagokig!
