SEMMI TERMÉSZET

SEMMI TERMÉSZET – Arany János

No, kertész úr, ma szép esőnk volt:
   Éled fű és virág,
Büszkébben tolja égnek a fa
   Megifjult sudarát;
A levegő tisztán borul ránk
   Mint egy opál-paizs;
Egy-két nap ittasan hever majd
   Az útak pora is.

„Hja! lássa kérem, – az esőnek
   Örvendjen a paraszt,
Nem öntöz, – vár buzát az égből
   És kap helyette gazt;
Én bízom a kannába, csőbe,
   Attól zöldül gyepem;
Eső!… mit ért az én szakomhoz?
   Azt nem szivelhetem.

Ha vártam, elmarad; ha sok volt,
   Hétszámra meg nem áll,
S nem mondhatom: no, zárd el a csőt,
   Te Janó, te Mihál!
Tőből kimossa gyenge pástom,
   Az út iszap, mocsár,
Virágim dúlva, – felkötözni
   Egy héti munka vár.

Ha meg viharral, jéggel indult,
   (Mi nála rossz szokás)
S fát tördel és ágyat lepaskol:
   Van itt káromkodás.
Ezért mondom: hogy az eső oly
   ,Túlhaladt pont’ ma már,
Mint főzni a nyilt konyha, – melyen
   Vesződjék a szamár!”

Lám hova jutna a müvészet
   Csak egy pár századig:
De közbe ront a vad természet
   S belé kontárkodik.

(1877. aug. 17)