Hirdetés

MINDVÉGIG

2 perc olvasás

MINDVÉGIG – Arany János

A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
   Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
   Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:
   Ne tedd le azért;
Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád
   Balsors keze mért?…

Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kíméled
   Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
   Ne kivánj nyarat.

Bár füstbe reményid, –
S egeden felényit
   Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
   Légy te vidorabb.

S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
   Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
   Dalban vidulás.

Tárgy künn, s temagadban –
És érzelem, az van,
   Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl
   Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
   Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
– Mint tücsöké nyáron –
   Vész is ki dalod.

(1877 júl. 24)



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!