Hirdetés

EPISZTOLA PETŐFIHEZ

EPISZTOLA PETŐFIHEZ – Arany János

Imádott barátom, jó Petőfi Sándor[*]
Szives üdvözlését ime küldi Jean d’Or.
Vettem oh nagy férfi, ostoba leveled,
De azért nem mondom: hujj ki! vagy le veled!
Mert nem üres hólyag és nincsen ebbe szél;
Kedves ostobaság mind, amit e beszél,
És a sok giz gaz közt, ha ugyan jól értek,
Van sok szép kaláris, s több ily becses értek!

Minden dolgok előtt: én nem írtam Toldyt,
Hanem (ez már más szó, tehát jó rím) Toldit,
És evvel döntődik ama szörnyü per el,
Melyet amint írod, Európa perel.
Ha tehát még most is folyna a nagy harc ott,
Kár egy y-ért, mondjad, víni harcot.

Hogy Murány a cenzor körme között vagyon,
Oh ennek tudása nékem becses vagyon;
Ámbár tartok tőle, hogy dühös strich-láza
Mária beszédét szépen kistrichlázza,
Hogy pedig ne legyen a szivem alján lom,
Én bizony munkámat úrnak nem ajánlom.

Máskép igen jól van a te komád asszony
De tán nincs oly jól, mint öt hónapos asszony,
Komám asszonyt pedig az isten éltesse,
Annyival inkább, mert ha ő nem él, te se.
Mi ámbár tudjuk, hogy bőven van a csók ott;
Küldünk e levélben egy trillió csókot.
Te pedig barátom, siess, írjad Lehelt,
Kit lelkedbe szárnyas geniuszod lehelt,
Írjad, mert nem érsz rá, ha itt lesz a nagy had,
Harc és háború és igazi hadd-el-hadd.

Akkor látom én meg arcodat, hogy lángal
Hősi elszántságban tiszta sárga lánggal;
Vágtatsz paripádon, mint por a szélvészen,
Melyet szárnyaira száguldó szél vészen;
Kedves komám asszony kezét tördelve sír:
“Sándor, ha te elmész, engem elnyel a sír,”
Mégis elhagyod őt, s oly tüzelve méssz el,
Mintha tele volna szíved forró mésszel.

Látom a derék hőst, ahol villog kardja:
Ist das Schwert zum Fechten?” “Mellyik? Ez a kard? Ja.”
Többet nem beszélnek, hanem összecsapnak;
Vére a németnek úgy foly, mint a csapnak;
Sándor vitézünknek egy sem állhat ellent;
Épen mint a semmit, úgy ontja az ellent.

Dumb Show.

Sárga pitykés, zöld hajtókás, kurta szárú fűzött csizmás magyar
huszár jelenik meg egy kis ajtón a kert alatt. Kedvese addig
kíséri, könyörög, sír, elájul. A vitéz elrohan egy dombig,
onnan széttekint, lát iszonyú magas kukoricát és rettentő sok
ázott kendert. Visszafut a kis ajtóhoz, hol hű karok fogadják a
győzedelmest. A hős juhászbundát terít le s borostyánai árnyékába
heveredik.

(Dumb Show exit.)

És mivel nem harcolt borsóért vagy babért;
Homlokára tűzik a diadal babért:
Annyi érdemjellel rakva tér vissza már;
Amennyit bizony nem mindenütt visz szamár.
Eredj Sándor vitéz, hadd zengjek én neked
Viselt dolgaidról XXIV éneket.

(Szalonta, 1848. febr. 6)

[*] Jelen költemény méltó utóda dicsekszik lenni “Dido panaszának”,
melyet még a boldog emlékű Magyar Kurír úgy dicsért fel 1790-ben,
hogy annál egyenesebb magyarsággal írt verset nemigen olvasott az
előtte ismeretes nyelveken. A. J.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!