Hirdetés

ÉNEK A PESTI LIGETRŐL

5 perc olvasás

ÉNEK A PESTI LIGETRŐL – Arany János

Kimentem a ligetbe újra
   Hosszacska távollét után,
Hogy lássam: fűve, berke, útja
   Minő hatással lesz reám.
Annak találtam most is, ami,
   (Régóta búvom, s eleget),
Úgy összeillünk párosan mi:
   Kopott ember, kopott liget.

Hirdetés

Már útja is (kettő viszen ki)
   Zilált kedélyhez jól talál:
Az árnyasabbat sok nép döngi,
   És bűzös mint a döghalál;
A másik szép, de hő sugáru,
   Oldalt paloták és – romok,
Kevély, nagy boltokban zsibáru,
   S dűl Rákosról be a homok.

Ki a korral szeret haladni,
   Vasútra váltja fel magát,
S örül, ha van hely felakadni
   S úgy lógni ott, mint egy kabát.
De én rozzant szekérre űlök
   Tized magammal (a baki
Trónt nem igénylem) – és repűlök
   Hogy a velőmet rázza ki.

Ott, a kapun kivűl, leszállunk,
   Illet szerénység mindenütt, –
Szerencse, ha – míg bétalálunk –
   Egy fényes hintó el nem üt.
Benn, összevissza, minden sarkon
   Kintorna, koldus, bűn, nyomor;
S hogy örömünk teljék a parkon:
   Jó legyen a fül, szív, gyomor!

És mégis, a liget nekem szép,
   Valahogy a lelkemhe’ szól,
Ha elbolyongok félre, messzébb
   A köznép tolongásitól;
(Nem az egy-ingre vetkezettet
   Értvén csupán e név alatt:
Köz nép az is, mely toilettet
   Fitogtatván, körben halad.)

Szabadság – és hogy biztos szárazt
   Érzek, hat így rám; hogy e kis
Ligetből (bár maga kifáraszt)
   Mehetnék a Tiszáig is!…
Keletre, mint a berki szellő,
   Mely a lombok közt rést talál…
Keletre, mint az égi felhő,
   Mely ott egy kedves sírra száll.

Szabadság – amelynek nevében
   Tűröm, ha víg pünkösti nép
A „rendet” elnyomtatja szépen,
   S le is fekszik, ha fűre lép;
Hogy itt nincs tábla, tilalomfa.
   Vagy ördög hajt rá, ha van is;
Hajrá, fiúk!… ifjú koromba’-
   Úgy tettem volna magam is.

Laptával ott kemény „bolhákat”
   Oszt és kap egy sereg diák:
Itt „cica-játékot” találgat
   És bámul e német világ;
Azt gondolom: a liba-pázsit.
   Már nézem is: hol a ludak?
S a tó körűl a kép vonásit
   Bevégzi néhány hattyu-nyak.

Egyszóval, én e ligetecskét
   Így is, ahogy van, szeretem;
Örömmel töltöm itt az estét,
   Egész majorság ez nekem,
(Más nincs is a kerek világon.)
   Itt látom az év szakaszát,
Mikor hajt rügy, levél az ágon,
   Mikor pendítik a kaszát.

Az ég itt nem pár négyszeg ölnyi:
   Holnapra könnyű az időt
Nagy-biztosan megjövendölni,
   (Emlékszem, egyszer már betölt).
Van nádas itt, van bucka, posvány, –
   S talán azért is szeretem,
Hogy amint csínosul, kimosdván:
   Húsz éve már, hogy követem.

Mert nem varázs-ütésre épült,
   Mint túl ama pompás sziget:
Ott lestem, amint lassan szépült,
   A változást mindeniket;
S egy megnyesett, vagy megporondolt
   Ösvény, beültetett ugar,
Nekem az mind új-új öröm volt –
   De ez nem történt oly hamar.

Most sem marad el, ami késik,
   „Szirtet kivölgyel sűrü csepp,”
Már eljutánk az öntözésig,
   De sárgaságban vész a gyep;
Jut majd talán ez úti sárból
   A fűnek is egy korty ital,
Hogy felzsendülhet a kopárból –
   Megéri, aki fiatal.

Engem bozótja, gazza nem bánt,
   Mert a gyom is természetes;
Nem is szidok tanácsot, kormányt,
   Ha útam kissé szemetes;
Tudom, hogy itt az ősz, ha lábam
   Alatt megzördül az avar,
S nyomot vesztek a sokaságban
   (Csak a szó lenne több – magyar!)

Természetet s magányt keresvén
   Fel nem söpört falevelen,
El-elvisz egy kalandor ösvény
   A „rengetegbe” (képzelem);
Hol fű, fa zöldebb, – annak selyme
   Nem törle annyi csizma-port,
Ennek se hántá buta elme
   Kérgét le, vagy részeg csoport.

És gondolatim a „vadonban”
   Ha jőnek, eljátszom velek,
Ábránd s szivarfüst közt; – azonban
   Órámra-mimre ügyelek;
Szemeim a zöld szigetbe néznek,
   Hol a vidám ifjú-öreg
Történetét a magyar észnek
   Megírta – most már szendereg.

Nyugodjék!… méltóbb napi munkát
   Nem végzett nála senki sem;
Sirjára, – mit most vadonunk ád,
   E kis gyopár-szálat teszem.
S tétlen tovább bolyongok ismét,
   Egyéb dolgom sincs, igaz a,
Mint várni nyugton a napestét
   S elmenni csöndesen – haza.

El is megyek, tán nemsokára,
   Hír-név, dicsőség nem maraszt;
Tudom, mit ér fagyos sugára,
   Itt is megtanulhattam azt:
Nyerd bár világi életedben
   Ég s föld minden koszoruit:
Neved csak az, mit e ligetben
   Egy sirkő rád olvas: Fuit.

(1877 szept. 17)


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!