EGYNÉMELY NAGYOCSKA EMBERRE

EGYNÉMELY NAGYOCSKA EMBERRE – Arany János

Nagy emberek, nagy emberek,
Oh, mily kicsinyek vagytok,
Ha vész üvölt, ha reng a föld
S az ég villáma csattog!
Ilyenkor a nagyok sora
Fogyton apadva gyérűl;
Miért ne mást? – könnyhullatást
Választani kenyérűl?

Mint a hajós, midőn zajos
A tengerek dagálya,
Mindazt, miért fáradt, remélt,
Hullám közé dobálja:
A koszorút, ti nyomorúk!
Elszórni úgy siettek,
Mellyel erény s közvélemény
Övezte volt fejetek.

Még a minap kolosszilag
Verétek a felhőket,
Föl sem vevén minket, szegény
Alant járókelőket:
Most sárba – nem döntve, hanem
Önként borulva, másztok,
S annak, ki rúg, színes, hazug
Szóval allelujáztok.

Csak menjetek a förgeteg
Elől biztos tanyára;
Bárhogy mutat az öntudat:
Kényelmetek nagy ára.
Ha szintelen a honszerelem
Köntöse és kitágul:
Bölcs gondolat így ujolag
Szabatni azt – fonákul.

(1850 aug.)