EGYESÜLÉS

EGYESÜLÉS – Arany János

   Az, mi a költő lelkének
   Álomkép gyanánt
   Lengett a távol jövendő
   Tündér fátyolán;
   Az, miért epedt a honfi
   Soká, hasztalan,
   De nem hitte, csak mutatta;
   Hogy reménye van:
Az többé nem álom, nem kétség homálya:
Ismét egy a magyar kettévált hazája!

   Magyar nép, igaz rokonság
   Túl a bérceken,
   Mik sötéten ott kékellnek
   Világos egen;
   Osztályosunk jóban, rosszban,
   Kölcsön támaszunk:
   Benned, bárhogy’ hány-vet a sors,
   Nem csalatkozunk.
Öleljük meg egymást, szívesen, meghitten,
És szeressük egymást: úgy áld meg az Isten.

   Most szeressük, mert ki tudja
   Felőlünk mi áll
   Írva a végzet könyvében:
   Élet vagy halál?
   Oh, ki tudja, nincs-e bennünk
   Rejtve már a mag –
   Hogy a csak most egyesűltek
   Együtt haljanak,
Mint egymásra ismert ölelő testvérek,
Kikben hatni elkezd a lappangó méreg…?

   Nem, nem! – Élni fog a nemzet,
   Amely összetart:
   Kit önvétke meg nem hódit,
   Nem hódítja kard.
   Megbünhödtük ősapáink
   Vétkét súlyosan;
   Napjainknak, a jelenben,
   Csak erénye van,
S az erényes nemzet jutalma nem égi:
Földön jut dicső és hosszú élet néki.

(1848 máj.)