BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMONDHOZ

BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMONDHOZ – Arany János

Szerkesztő Ur! tisztelt báró!
Lapjában egy hazajáró
   Lélek kísért: tudja-é?
Ki sohajtoz: mind szemét, a-
Mit firkál mai poéta;
   Verse rongyos, maga éh.

Nem tud rímet, nem tud nyelvet,
A legjobb is mindent elvet,
   Ami mérték és szabály.
S bár sort-sor után apróz, a
Verse mégis csupa próza,
   Nem honolván rajta báj.

E jó kísértet méltán bus,
Rossz biz itt trochéus, jámbus;
   De ha nem sűl el ma már!
Legalább csak volna ím e
Poétáknak olyan ríme,
   Mint: issza már és: sz…!

„Csitt rabláncok csörgési, csitt!
Ne visítsatok egy kicsit -„
   Ez a magas ideál;
Toldott rím, mozaik munka,
Hanem ettől minálunk a
   Legjobb is, hajh! messze áll.

Vagy ha csak, mint Csokonay
(Bár Kovács, ama pátkai
   Irta ezt is) zengenék:
„Mivel homlokomra Liza
Rózsakoszorút tászliza -„
   Úgy is volna ebben ék.

Hajh! ne várd most, te pedánt agg,
Hogy a rímben egynehán’ tag
   Összecsengjen végtelen;
Mikor törvényt holmi rossz szab:
Hogy a kelleténél hosszabb
   S mesterkélt rim éktelen.

A bizony, mert el nem érik
– Magas szőlő, lassan érik –
   Akad mentség, ok, vagy más;
S tovább kullog az így szóló:
„Acerbam sumere nolo –
   Orra tőle fokhagymás.

Pap-ot, bab-ot egybe tűr e;
Szállítsd inkább egy betűre,
   Vagy kettőre e hadat:
Kar-om, bont-om; ez elég lesz,
Ennyit úgy-e megeléglesz?
   Szivességből nagy adat.

Görbe-törpe, körbe-törve,
Mindez rímnek puszta örve,
   Hátul egy rossz e betű.
Nem ér semmit: csontom – ponton,
Törpe – epe; ez már bon ton,
   Ez már csengőbb öntetű.

Tanulnának Kölcseynktől
És már régibb bölcseyinktől
   „Phidias amit farag -„
Hogy rímelnek! ecce! íme!…
(A manóba! nincs is ríme):
   „Berovátkolt kődarab -”

Ah ő is botlott ezúttal!
És most e hibára útal
   Hitvány majmok ezere.
Azt sem veszi fontolatra,
Hogy rímelt a „Mondolat”-ra
   Kölcsey és Szemere.

Tanulhat, ki akar, abból,
Mert van ott rím, két darabból
   S rímelő szentencia;
Van substantivum, hogy: mérték,
S rá magát az igét mérték,
   Ez ám a kadencia!

És van ott több régi csínus
Tordán termett leonínus,
   Alkáji rend, distikhon!
Ez egyszer az ízes konyha!
Ilyet nem főztök bizony, ha
   Meggebedtek is tik hon.

És van ott egy hosszu ének
Hangzatából csupa é-nek,
   Az a kunsztstuck egyszer ám!
A sok é a fület marja, s
Néhai professzor Varjas
   Áldja zengő citerám.

Ah, de mindez kaviár ma.
Mindenütt e próza lárma;
   Nektár helyen csalmatok!
Nem ügyeltek lábra s tagra:
Ami rímel szarvas -…
   Az legyen jutalmatok!

(1865)