ÁRTATLAN DAC

ÁRTATLAN DAC – Arany János

A Tudománynak háza vagyon:
Ennek örűljek hát ma nagyon?
Kell gyalogolni a lelkem agyon
Nyári melegben, téli fagyon.[*]

Hát hisz a malmot befejezték:
De szegény molnárt kirekeszték;
Kormányos evezzen a gálya után –
Igy akará ezt a kapitány.

Nincs, ki ne lássa, bár csupa vak,
Hogy kocsis helye kocsin a bak;
Ha leszorítják, hajtja gyalog:
Csakhogy ez aztán lassu dolog.

Ámde ki vallja ebben a kárt?
Nékem ez a kis séta nem árt:
Pezsgeti vérem’, tart melegen –
Csak a szekéren baj ne legyen!

Nem palotába – vesszen a fény! –
Nem oda vágytam s gondolok én;
Vontak erővel, kór-nyavalyást,
S dísze nekem Dejaníra-palást.

Egyszerű kunyhó, ott keleten!
Rakja rajongó képzeletem;
Oda sovárog e fáradt tetem:
Küszködöm, várok, míg tehetem.

Tavaszi fecskék, dal kedvesi!
Jertek el, Isten kőmüvesi!
Rakjatok ott egy fecskefalat:
Megpihen a költő az alatt.

(1865 dec. 11)

[*] Fekete hálátlanság volna el nem ismernem s nyiltan ki nem
hirdetnem a M. T. Akadémiától érdemen felül nyert jótéteményeket
s többféle kitüntetést, másrészről buta kajánság nem örvendenem
tudományos előmenetelünk oly ünnepén, mint a nemzet áldozatkészségéből
díszesen felépült házának megnyitása volt. A föntebbi humorkás
elmejáték csupán amaz egyéni fájdalmas benyomás szüleménye, hogy a
határozottan titkári lakásnak épült lakrészt az én megválasztásom
után idegennek adták bérbe, nekem pusztán lakbér és bérlak közt
engedtetvén szégyenítő választás. Azonban ez az állapot nem tartott
sokáig: 1867-ben B. Eötvös, akkori elnök, maga szólított fel a
tiszti lakás elfoglalására, melynek nagyobb részét, csekély évi
bérért, használtam 1870-ig, midőn az igazgató-tanács kegyessége a
bért is megszüntette; lemondásom után pedig (1879) az Akadémia a
lakást holtig ingyen átengedte. – A. J.