KIHŰLVE

KIHŰLVE – Ady Endre

Rövid a szívnek ifjusága…
Egy erős érzés megvisel már,
Kifáradok hamar a vágyba’,
Egy vágyam erős: nyugalom…

Az egek ostromlásán kezdjük,
Óh, mint tudunk égni, szeretni!
És elkopunk, mint a fatengely,
A szívünk egy kiégett katlan,
Nincs benne láng: csak pernye, semmi…

Aki úgy látja a világot,
Mint én – s óh, jaj, magát is benne,
Nincs elmulás, halál, enyészet,
Amely annak fájdalmas lenne…
Ahogy van: minden úgy van rendbe,
Elég, hogy élünk!… Mért kivánjunk élni?…
Fáradtan oly jó nyugalomra vágyni…

De néha mégis oly jó volna égni!…
Lángolni, mint kölyök-koromban
És miként akkor: bízni és remélni…
Meglegyint késői fuvalma
A lezajlott ifjú viharnak;
Ha látom, hogy vannak még karok
S azok ölelni engem akarnak…

…Ilyenkor szeretnék szeretni,
De nincs már nékem semmi lángom,
Egy erős érzés megvisel már,
Én már csak a nyugvásra vágyom…
S hogy el tudnék akkor pihenni,
Ha mindenki rúgna, utálna!…
Rövid a szívnek ifjusága…