AKI HELYEMRE ÁLL

AKI HELYEMRE ÁLL – Ady Endre

Lehet-e, lehet-e?
Hogy jön még ájult tűz-nyár,
Bukó-csillagos éjek
S hogy én, Én, már ne éljek?

És majd szűrik a bort
Pompás, aranyos őszben
S ittasan, tarka lombok
Hulltán nem én borongok.

S meleg asszony-szalon
Integet ki a télbe,
Lágy pamlag, égő illat
S ide nem engem hívnak.

S akkor is lesz tavasz,
Virág, dicsőség, mámor,
Tavasz-heroldok szállnak
S engem már nem találnak.

Lehet-e, lehet-e,
Hiszen ez mind enyém volt.
Én vágytam, én daloltam,
Minden, minden én voltam.

Soha még, soha még,
Így még senki se vágyott,
Hajszolt, siratott, képzelt
Tündér ezeregy éjjelt.

Átkozott legyen az,
Aki helyemre áll majd,
Ínyére méreg hulljon,
Két szeme megvakuljon.

Álljon el a szive,
Süketen tétovázzon
S ha tud majd asszonyt lelni,
Ne tudja megölelni.