Elavult az Országos Képzési Jegyzékre (OKJ) épülő rendszer, ezért olyat alakítanak ki helyette, amely jobban igazodik a gazdasági környezethez.

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem megújítja az OKJ-s képzési rendszert a kormány, hanem egy teljesen újat, korszerűbbet és hatékonyabbat állít fel helyette – írja a Magyar Nemzet. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az ágazat szereplőivel folytatott egyeztetésen során jutott arra, hogy ez a jó megoldás.

Az új rendszer két részből fog állni – olvasható a lapban.

  • Lesznek az alapszakmák, amelyeket iskolarendszerben, tehát az ötéves technikumban és a hároméves szakképző iskolákban lehet majd megtanulni.
  • A másik csoportot a rugalmasabb kereteket biztosító, rövidebb idejű, speciális szaktudást nyújtó szakmai képesítések alkotják, amelyeket kizárólag felnőttképzésben lehet oktatni.

Az alapszakmák száma a jelenleginél alacsonyabb lesz, nagyjából 180. Azt pedig, hogy mit lehet majd tanulni, a gazdasági szereplők közreműködésével létrejött ágazati készségtanácsok bevonásával alakítják ki.

A felnőttképzéseket, specializációkat azonban nem fogják korlátozni, hiszen a gazdaság, illetve a munkaerőpiac igényeinek megfelelően dinamikusan változhat, hogy mikor milyen képzések indítására van szükség – derül ki a cikkből.

A lapnak Pölöskei Gáborné, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár azt mondta, hogy a jövőre bevezetendő új szisztéma jobban igazodik majd a gyorsan fejlődő gazdasági környezet igényeihez.

Forrás: Eduline