Megnyerte a Hágában rendezett Telders Insternational Law Moot Court Competition, a nagy presztízsű európai perbeszédverseny döntőjét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Telders csapata – írja az arsboni.hu.

A lap azt írja, a korábbi években az ELTE csapata már nyert egyéni díjat, és kiváló pontszámokkal jutott tovább a legjobbak közé, de ez az első alkalom, hogy a magyar csapat a döntőben mérethette meg magát a versenyen, és legyőzte a korábbi években többször is bajnoki címet szerzett Leideni Egyetem csapatát. 

A magyar csapat az elődöntőkben Hollandia, Franciaország, Bulgária és Törökország csapataival versenyzett.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának csapata az első magyar csapat, amely megnyerte a versenyt. Emellett az alperesi oldal elhozta a legjobb alperesi szóbeli szereplésért járó első díjat, Tóth Franciska elnyerte a legjobb szónok díját, a csapat felperesi oldala pedig 7. helyezést ért el.

Forrás: Eduline