Nyilvánosságra hozta 2019-es egyetemi rangsorát a Leideni Egyetemen működő Centre for Science and Technology Studies: az eredmények alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem a legtöbbet idézett tanulmányok felső tíz, illetve öt százaléka alapján a hazai felsőoktatási intézmények között az első helyet szerezte meg. A rangsorok által vizsgált öt szakterület közül kettőben az ELTE szerezte a legjobb eredményt a magyar felsőoktatási intézmények közül – közölte az egyetem.

A Leiden Ranking kizárólag az intézményekben dolgozó oktatók, kutatók publikációinak számát és idézettségét, illetve a publikációs együttműködéseket veszi figyelembe és az indikátorok alapján egyedi rangsorokat képez. Vizsgálják azt is, hogy a publikációk közül melyek tartoznak az adott szakterületen megjelenő tanulmányok legtöbbet idézett egy, öt, tíz, illetve ötven százalékához – olvasható az egyetem közleményében.

Hozzáteszik: a 2019-es listák a 2014-2017 között publikált tanulmányokat veszik számításba, és a korábbi évekhez hasonlóan öt magyar egyetem szerepel rajtuk. Az ELTE a legtöbbet idézett tanulmányok felső tíz, illetve öt százalékát tekintve a hazai intézmények között első, míg Európában a 264. és 276., világviszonylatban pedig a 620. és 647. helyet szerezte meg.

„A rangsorok által vizsgált öt szakterület közül kettőben (élettelen természettudományok és mérnöki tudományok, illetve a társadalom- és bölcsészettudományok) az ELTE lett a legjobb magyar egyetem a fent említett mutatókat tekintve. Két területen (élő természettudományok és földtudományok, illetve a matematika és informatika) pedig a második helyet szerezte meg a hazai intézmények között” – írják közleményükben.

Az ELTE a publikációs együttműködések terén is jól áll: az oktatók és kutatók által publikált tanulmányok 88,5 százalékánál szerepel más intézményhez tartozó, a publikációk 64,3 százaléka esetében pedig külföldi társszerző, ami világviszonylatban a 45., illetve 73., Európában pedig a 36., illetve 55. pozícióba helyezi az ELTE-t. A felmérés idén először vizsgálta az nyílt hozzáférésű (open access) publikációk számát és arányát, ebben az ELTE bizonyult a legtermékenyebb magyar intézménynek.

Forrás: Eduline