Több mint száz egyetem közül választhat az az amerikai lány, aki kíváncsiságból adta be a jelentkezését oda, ahova csak tudta – azonban rengeteg helyre fel is vették.

hirdetés

115 egyetemre vették fel New Orleans-i Antoinette Love-ot, most pedig előtte a döntés, melyiket választja – írta meg az Index. Antoinette Love a CNN-nek elmondta, hogy kíváncsiságból jelentkezett oda, ahova csak tudott, csakhogy rengeteg helyre felvételt is nyert. A lány egyelőre nem tudja, melyik egyetemet fogja választani, május elejéig tervezi eldönteni, miután személyesen is felkeresett pár intézményt. Egy biztos: általános iskolai tanár szeretne lenni.

Antoinette Love egyébként kiváló eredménnyel zárt, sok iskolai klub tagja, és részmunkaidőben még dolgozik is. Több mint 3,7 millió dollár ösztöndíjat kapott.

Forrás: Eduline