Az idén 16 milliárd forintból valósultak meg az Erasmus+ projektek, és több mint 21 ezer egyetemista, tanár, diák és munkavállaló utazhatott külföldre – írja közleményében a Tempus Közalapítvány.

2019-ben 15,9 milliárd forintot fordítottak köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és felnőtt tanulási Erasmus+ projektek megvalósítására Magyarországon, ez 2018-hoz képest 15 százalékos emelkedést jelent. Magyarországról több mint 21 ezer fő szerzett nemzetközi tapasztalatot, európai szinten a résztvevők száma pedig az év végére várhatóan eléri a 10 millió főt – írja közleményében a Tempus Közalapítvány.

Az Erasmus+ programba az egyetemisták mellett tanárok, diákok, oktatók, szakértők és ifjúsági területen tevékenykedők is bekapcsolódhatnak, külföldi képzésen, szakmai gyakorlaton vagy tanulmányúton vehetnek részt.

A közlemény szerint a legnagyobb számban továbbra is a felsőoktatási hallgatók, illetve oktatók képviseltetik magukat, de az előző évhez képest jelentős növekedés mutatkozott a felnőtt tanulók célcsoportjában, ahol alapítványok, egyesületek és vállalkozások pályázhatnak munkatársaik külföldi továbbképzésére.

2019-ben a pályázati támogatás a következőképpen oszlott meg: 52 százalékát a felsőoktatásban résztvevők, 24 százalékát a szakképzésben, 18 százalékát a köznevelésben, 6 százalékát pedig a felnőtt tanulásban érintettek utazására fordították. A legnépszerűbb célországok Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország, Olaszország, Görögország és Románia.

A különböző lehetőségeket és a résztvevők tapasztalatait október 10-12. között mutatják be az Erasmus Napokon, országszerte közel nyolcvan eseményt rendeznek – írja az alapítvány a közleményben.

Forrás: Eduline